LXXXIII.rész-FINAL

-Jézusom, Hannah jól vagy?-rohantam oda a barátnőmhöz, de hiába ráztam a vállát és szólítgattam nem reagált semmire. A bőgés kerülgetett, de lenyeltem a könnyeimet és előszedtem a táskámból a telefonomat és felhívtam a mentőket. Szerencsére hamar kiértek így a kórház felé vettük az irányt. Az állapotára való tekintettel csak egy valaki mehetett vele a mentőkocsival.Rich kérdőn nézett rám.
-Menj csak...ott a helyed mellette- mosolyogtam rá bátorítóan, de valójában nekem is minden erőm és lélekjelenlétem elszállt.

Már órák óta várakoztunk a kórház folyosóján. Elég abszurd volt hogy az alkalmi ruháinkban egy esküvőről iderohanva itt várakozunk. Nem szóltunk egymáshoz egy szót sem, mindenki saját magában kattogott a történtéken. A mellettem ülő barátomra pillantottam, aki észre se vette, hogy nézem, annyira bele volt merülve a saját gondolataiba. Óvatosan megfogtam a kezét majd szólásra nyitottam a számat.
-Zayn...beszélhetnénk...négyszemközt? -kérdeztem, kibillentve a gondolataiból. Rám nézett,majd egy aprót bólintott. Elvonultunk a folyosó egyik szegletébe, hogy nyugodtan tudjunk beszélni. -Lehet, hogy már te is rájöttél...-kezdtem- viszont csak tegnap bizonyosodtam meg róla én is. Szóval- vettem egy nagy levegőt- terhes vagyok. Másodperceken keresztül csak bámult rám, én arcvonásaiból azt sem tudtam kivenni, hogy most boldog vagy inkább kétségbeesett- Nézd- folytattam- tudom, hogy nagyon fiatalok vagyunk még ehhez, de nem fogom elvetetni még akkor sem ha...- itt félbeszakított.
-Úristen, dehogyis- ölelt magához- szavakba sem tudom önteni mennyire örülök ennek...a körülményekhez képest-komolyodott el. Egy halvány mosolyt erőltetett az arcára majd nyomott egy puszit a homlokomra. A többiek megindultak felén, szerették volna megtudni minek örülünk ennyire, amikor Rich kirontott a kórteremből és elkezdett futni Hannah orvosa után.
- Doktor úr, leállt a szíve-ordította. Az orvos eltűnt a kórteremben és ismét következett a szörnyű és kínkeserves várakozás. Azonban pár perc múlva kilépett az orvos. - Sajnálom, de szomorú hírt kell közölnöm Önökkel. Hozzátartozójuk, Hannah Benson elhunyt.

Ahogy kimondta ezeket a szavakat akkor és ott azt kívántam bárcsak megnyílt volna alattam a föld és eltűntem volna innen. A földre rogytam, hátamat a falnak támasztottam és hangos zokogásban törtem ki. Nem sok mindent láttam a könnyeimtől, a homályban csak annyit tudtam kivenni, hogy a velem szemben ülő Rich leroskad a székre fejét a két keze közé vette. Erőt vettem magamon, és felálltam és minél hamarabb igyekeztem elhagyni ezt az épületet. Kinn már beesteledett, én pedig úgy döntöttem hogy szükségem van egy kis magányra. Gyalog indultam haza, végig patakokban folytak a könnyeim amikor hazaértem felmentem a szobámba és bevágtam magam mögött az ajtót. Lefeküdtem az ágyamra és csak tovább sírtam. Egy pillanatra felnéztem de csak a közös képeinket, a közös emlékeinket láttam magam körül és ez még inkább keserű érzést hagyott bennem. Ezek a fájó emlékek még inkább fojtogatni kezdték a torkomat és sírásra késztettek.

Észre sem vettem, de sikeresen álomba sírtam magam, már reggel volt amikor magamhoz tértem. A telefonomra pillantottam, ahol az egyik kedvenc közös képünk volt beállítva háttérképként. Ez még tavaly készülhetett az első együtt töltött hetünk után. Itt még nem ismertük sem a fiúkat, sem Dannyt és Davidet. Csak ketten voltunk magunknak ebben a hatalmas városban. Rengeteg nem fogadott hívásom és SMS-em érkezett Zayntől, hisz tegnap este csak úgy elviharzottam, hisz nem köszöntem el senkitől de most senki társaságára nem vágytam. Visszaírtam, hogy még megvagyok de most kicsit egyedül akarok lenni, idő kell hogy megküzdjek a saját magam démonjaival.

Egyedül voltam itthon. Szétnéztem a házban de akárhova pillantottam csak a szomorúság fogott el. Ezelőtt egy héttel még mindenki boldog volt, hisz az esküvőre készülődtünk, izgatottan vártuk a nagy napot, még akkor is ha ez nem a miénk volt. Ma pedig részt kell vennem a legjobb barátnőm temetésén. Ezen a héten úgy éreztem hogy a poklok poklát élem át éppen, az életem romokban hevert.
Borzasztó volt egy ilyen eseményt intézni. Már tegnap este kikészítettem a ruhámat, amit kiakasztottam a szekrényemre. Miután megküzdöttem a zipzárral, felvettem a cipőmet. Kilépve a házból beszálltam a fiúkhoz az autóba. Az út alatt végig csendben voltunk, képtelenek voltunk megszólalni. A temetőnél kiszálltunk már egy pár ember várakozott. Helyet foglaltam az első sorban, Jack jobb oldalán, bal oldalán Rich ült. Soha nem láttam még ennyire magába roskadva ezt a két humoros, életvidám és laza srácot. Vettem egy mély levegőt, mert úgy éreztem ha nem kontrollálom önmagam, újra erőt vesz rajtam a zokogás és a keserűség. A pap belépett a ravatalozóba majd megkezdte a szertartást.
Mindannyiunkat megviselt ez a ceremónia lelkileg, így erőtlenül kísértük barátnőmet utolsó útjára. Míg leengedték a koporsót, Zayn karját szorongattam, úgy éreztem ha nem kapaszkodom, elájulok. Ismét elmorzsoltam néhány könnycseppet. Végignéztem a társaságon. Borzasztó volt így látni Hannah családját, akik ilyen szörnyű tragédia miatt kénytelenek voltak itt tölteni egy hetet, pedig előzőleg azért utaztak ide, hogy együtt örülhessenek lányuk esküvőjén. Rich a sír felett állt, csak bámult maga elé. Soha nem láttam még ilyennek és azt kívántam, bár soha ne is láttam volna. A fiúk csendben voltak, az eddigi jókedvük teljesen eltűnt, mintha kicserélték volna őket, nem láttam még egy apró mosolyt sem. Danny és David is ellátogatott, régen láttam már őket, és igazán sajnálatos volt, hogy ilyen esemény miatt kell újra találkoznunk. Váltottam velük néhány szót, de már bennük sem találtam a felszabadult énjüket. Nyilván egy ilyen eset mindenkit megvisel, de olyan érzésem volt, itt mindenkire rányomta a bélyegét.

Otthon nem volt szívem barátnőm holmijait kidobni. Richcsel úgy egyeztünk meg hogy közösen pakolunk ki. A mi közös dolgainkat én elvittem, minden mást ő intézett. Megálltam a bejárati ajtóban és körbenéztem a kissé üres lakáson.
-Úgy döntöttem, eladom ezt a lakást- mondtam ki határozottan. A nappaliban dobozokat pakoló Rich felnézett.
- Úgy gondolod, hogy ez a legjobb döntés. -Nézd-sóhajtottam- akárhányszor belépek ide, rám zúdulnak az emlékek és eszembe juttatja az elmúlt körülbelül egy év minden percét. Soha nem fogom elfelejteni, de úgy érzem, így soha nem fogom igazán feldolgozni a történteket. Jackkel már meg egyeztem, viszont szeretnék tőled engedélyt kérni, úgy érzem jogod van esetleg lebeszélni erről. Rich rám nézett, szemében láttam, hogy ismét kicsit megtört lelkileg.
-Nekem nincs ellenemre -szólt halkan.
- Köszönöm - mosolyogtam rá.

3 évvel később

Ma korán felébredtem, kicsit kialvatlan éjszakám volt. Az előszoba tükréből egy álmos arc nézett vissza rám. A konyhában feltettem főni magamnak egy kávét majd reggelit készítettem. Benéztem a kislányom szobájába, aki még mélyen aludt. Kis plüssjátékát szorosan ölelte magához, hollófekete, dús haja rendezetlenül terült szét a párnáján. A látványtól akaratlanul is mosolyra húzódott a szám. Kinéztem az ablakon, a hőmérő lekúszott nulla alá, így január vége felé, némi hószállingózást is észleltem. -
 Jó reggelt- dörmögte Zayn a nyakamba, miközben átölelte a derekamat és egy puszit adott a nyakamra.
-Csináltam reggelit, kávét is, ha Hannah felkel akkor adj neki is enni, ha éhes. Szeretnék kimenni a temetőbe.
- Ilyen korán? -nézett rám csodálkozva.
- Január 24-e van- húztam el keserűen a számat- szeretnék némi időt egyedül tölteni ott.
-Rendben van- húzott közelebb magához, majd egy lágy csókot nyomott az ajkaimra. Miután fogat mostam és megfésülködtem, melegen felöltöztem, magamhoz vettem a kocsikulcsot és helyi temető felé vettem az irányt. Ott leparkoltam, megfogtam a magammal hozott virágot és már a jól ismert úton elindultam Hannah Benson sírja felé. Akárhányszor erre járok, elérzékenyülök. Megálltam a sírkő előtt elrendezgettem a virágokat és csak némán álldogáltam ott.
- Boldog születésnapot- suttogtam- remélem még így is megtiszteltetésnek érzed, hogy utánad neveztem el a kislányomat.
-Biztos nagyon örülne neki- hallottam meg a hátam mögött egy ismerős hangot.
- Rich- öleltem .magamhoz-nem gondoltam volna hogy ilyen hamar itt leszel.
-Én sem gondoltam, hogy ilyen hamar itt talállak.
-Szerettem volna egy kicsit egyedül lenni itt...de gondolom te is.
- Igen, de nem bánom, hogy itt vagy, talán nem tűnök idiótának miközben magamban beszélek- nevetett- hogy vagy? Rég találkoztunk.
-Nincs semmi, jól vagyok- vontam vállat-  épp tegnap raktam rendet a régi holmijaim között. Soha nem gondoltam volna,hogy ilyen eseménydús évet töltök majd veletek, és hálás vagyok, hogy az életem részeivé váltatok.
-Talán több mindent is átélhettünk volna együtt- nézett komoran a gránitkőre vésett névre.

- Soha nem fogja semmi betölteni azt az űrt amit ő hagyott utánunk- mondtam.
Még beszélgettünk egy kicsit, felidéztük az első találkozást, az együtt töltött összejöveteleket meg minden ilyesmit. Aztán elköszöntünk egymástól beülve a kocsiba másik irányba mentem.
Megálltam a régi házunk előtt. Kiszálltam, az udvaráról az új tulaj, egy 50-es éveiben járó kedves férfi mosolygott rám. Végigpillantottam a házon. Már nem egészen abban az állapotában volt, ahogy mi akkor hagytuk. Kivettem a telefonom a kabátom zsebéből,hogy az órára pillantsak. A háttérképemről én és Hannah mosolyogtunk vissza. Ez volt a legutolsó kép, amit készítettünk, még az esküvő napján.Végigsimítottam a kerítést majd visszaszálltam az autóba és hazamentem.

LXXXII. rész

Fáradtan estem be az otthonunk ajtaján , korábban mint arra számítottam. Eredeti terveim szerint Richel ebédeltem volna , de végül be kellett segítenie a bátyámnak az óriási forgalom miatt. Reménykedtem benne , hogy Bridget itthon van mert így talán folytathatjuk a szervezést. Az órára pillantottam a nappali falán és elindultam a gyógyszeres szekrény felé mielőtt megkerestem volna a barátnőmet. A napi bogyóimért nyúltam amikor összehúzott szemöldökkel raktam arrébb a sajátjaimat és kezembe vettem Bridget fogamzásgátlóit. Valamiféle érzés kapott el , hogy ezt most muszáj leellenőriznem. Kibontottam a dobozt és számolgatni kezdtem, hogy Bridget mikor is vette ezeket és mennyinek kellene hiányoznia az elmúlt két hét óta. De ránézésre biztos voltam benne , hogy nem szedi rendesen.Aztán bevillant a tegnap este, hogy nem ivott, a rosszulléte és a fura viselkedése. Mindent vissza pakoltam a szekrénybe , bevettem a bogyóimat és határozott léptekkel indultam meg felfele. Bridget épp akkor lépett ki a fürdőből.

-Hellóka!-tettem csípőre a kezeim, az arcára pedig valami meglepett zavar ült ki, mintha rajtakapták volna. 

-Máris itthon? -mosolygott természetesen és kilépett előlem majd a kilincs után nyúlva megpróbálta behúzni az ajtót. 

-Mit csináltál ott bent?-tettem fel a kérdést ami elég bizzarul hangzott, ő is felnevetett.-Ne nevess kérlek, megtaláltam a be nem szedett tablettáid , rég nem ittál és tudom ha titkolózol. Szóval, Bridget...én az elején elmondtam , hogy haldoklom te meg nem szólsz arról , hogy egy élet növekszik benned?-kérdeztem könnyes szemmel, ő meg csak bámult rám meglepetten pár pillanatig. 

-Én...Most lettem benne biztos...-húzta ki a tesztet a farzsebéből amiről villogott a kis pozitív jel , majd visszadugta gyorsan és megtörölgette a szemét. 

-Oké, ezt megbeszéljük, gyere! -megragadtam a kezét és bevonszoltam a szobába majd mindketten leültünk a földre egymással szemben. Néhány pillanatig csak ültünk ott és nem mondtunk semmit. Én nem tudtam mit kérdezzek , ő meg valószínű nem tudta mit mondjon. Rengeteg érzés kavargott bennem. Többek között , hogy hogyan történt, hogy mi lesz ezután,és ami a legjobban gyötört , hogy bárhogy dönt talán nem lehetek mellette támaszként. Ezek a gondolatok kezdtek kényelmesen berendezkedni az elmémben ezért ennek orvoslására megtörtem a csendet. 

-Bridget...Ha ott voltak a tabletták miért nem szedted, vagy direkt? Gyereket akartatok?-tettem fel először azt a kérdést , hogy miként történhetett ez. 

-Nem direkt volt...Beszéltünk gyerekekről de nem most..-kezdett sírni.- Néha elfelejtettem mostanában bevenni. A rengeteg stressz, meg kivagyok amiatt is ami veled történik az életem jelenleg nincs a magaslatán és elfelejtettem a rohadt tablettákat!-emelte fel a hangját és egyre kétségbeesetten zokogott. Közelebb hajolva hozzá szorosan magamhoz öleltem legjobb barátnőmet. 

-Mit szeretnél tenni?-tettem fel óvatosan a kérdést.-Ha nem vagy rá készen én megértem..- kezdtem bele de félbeszakított. 

-Akkor sem fogom megölni a gyerekem ha Zayn nem fog mellém állni ebben a helyzetben. Bármilyen nehéz is lesz majd, velem marad.-mosolygott- Nem tehetem azt vele Hannah-pillantott fel rám könnyes szemmel én meg megszólalni alig bírtam. Bridget csodás ember és biztos voltam benne, hogy Zayn mellette fog állni. 

-Akkor viszont-vigyorogtam- én vagyok a legboldogabb jelenleg!-sikítottam. 

-Tudom-nevetett-ami azt illeti én is!-törölte le a könnyeit. 

-Csak Zayn reakciójától félek.. 

-Ne tedd. Minden rendben lesz, és mi is itt vagyunk!-simítottam meg a karját. 

-Tudom, csak kérlek ne mond senkinek még. 

-Ez természetes!-öleltem meg. 

Egy darabig még kábán üldögéltünk a szobában babalázban égve. Rengeteget tervezgettünk és reménykedtünk, hogy ezek mind együtt éljük át. Viszont időközben fel kellett eszmélnünk , hogy nem soká férjhez megyek és szükségem lesz egy ruhára így összeszedtük magunkat és elindultunk. A 3. bolt ajtaján léptünk be teljesen felpörögve attól , hogy legjobb barátnők vagyunk, hogy épp esküvői ruhát keresünk, hogy a a barátnőm gyereket vár. Mennyire tökéletesen boldognak láthatott az aki kívülről , tudatlanul bámult ránk. Két lány akikből az egyik egy időzített bomba és bármikor meghalhat, a másik meg bár nem mutatja nagyon is tönkreteszi ennek a gondolata. Szóval ilyen tökéletesen léptünk be abba a boltba , ahol megtaláltam A ruhát amiben férjhez megyek . Tudom , hogy az esküvőt mindenki élete egyik legjobb napjának tekinti, de számomra az egyetlen nagy nap lesz és az utolsó. Így hát szerettem volna ha a legszebb lesz. Bár a betegségem miatt egyre gyengébb , soványabb vagyok szerettem volna egy olyan ruhát amiben szép lehetek azon a napon. Így amikor megannyi ruha után kiléptem abban a ruhában és megláttam Bridget arcát és magamat a tükörben egy egészséges , boldog lány nézett vissza rám. Megtaláltam. 

-Bridget!-sipákoltam hisztérikusan.-Borzalmas a hajam és csak másfél óránk van! 

-Kérlek nyugodj meg már a hajad nagyon jó, az a másfél óra meg tökéletesen elég lesz arra , hogy felvedd a ruhád! 

-Jó de segíts kérlek! Eljött a nap. Férjhez megyek. Talán meggondolatlanul, talán korán de a helyzetemet tekintve talán még el is késtem. Egy valamiben biztos voltam : jelen helyzetben végtelenül szerelmes vagyok Richbe és ezen nem változtat semmi. Hosszú idő óta azon a napon boldog voltam. A legboldogabb. És a jelenre koncentráltam, semmi másra. Épp a ruhát akasztotta le Bridget a szekrényről amikor Rich hangját hallottam meg a folyosón. Idegesen kaptam magamra egy köntöst és rohantam ki. 

-Rich Stymest ha meglátsz a ruhában nem megyek hozzád!-kiáltottam rá. -Nyugalom, amíg idáig feljöttem te vagy az 5. aki rám ordít. Csak ezért jottem.-emelt meg egy kis szatyrot nevetve. Én sóhajtottam egyet és elindultam visszafele de megragadta a karom és visszahúzott. 

-Hannah Benson. Ma elveszlek!-mosolygott-De csak ha nem kapsz ideg-összeroppanást.-nézett mélyen a szememben és én felnevetem. 

-Oké,oké...Értem.-nyújtottam rá a nyelvem és felnevetett ő is. -Szeretlek! 

-Szeretlek!-mosolyogtam majd megcsókolt ami után lesétált a lépcsőn én meg a lehető legszerelmesebben néztem utána. Amikor eltűnt anyát pillantottam meg a lépcső aljánál, felfele sétált. -Szeretnék adni valamit.-nyúlt be a táskájába és elővett egy nyakláncot.Kék kővel a medálban.-Ez a nyaklánc volt rajtam , a nagyidon és családunk legtöbb nő tagján ezen a napon , így ez a tiéd. Mert hát ez valami kék és valami régi is. -ölelt szorosan magához.-Sose felejtsd el , hogy büszke vagyok rád amiért végig önállóan megbírkóztál a problémákkal. És sajnálom, többet kellett volna veled lennem... 

-Anya szeretlek! És minden tökéletesen csináltál!-simítottam meg az arcát.

-Most pedig segítesz a ruhával?-mosolyogtam ő meg bólintott. A tükör előtt álltam és bámultam magam abban a ruhában. Elviselhető, ez jó. 

-Gyönyörű vagy!-állt meg mellettem Bridget. -Köszönöm! Mindent!-fogtam meg a kezét könnyes szemmel. 

-Oh nem nem! A sminked sok időbe és rengeteg idegsejtembe került ! Nem sírsz!-nevetett de láttam rajta , hogy azért elérzékenyült ő is. 

-Bocsánat!-nevetem-Hozd ide a telefonod kérlek. Ő meg úgy is tett, kivettem a kezéből és a fényképezőgép alkalmazásba belépve a kamerába mosolyogtam. 

-Tükörszelfi?Kint van egy profi fotós.- nevetett.  

-Tudom. De ez más. Ez a kép a mienk. Akkor készült amikor csak ketten voltunk itt. És bár semmi lényegesen nem mondtunk , ez mindkettőnknek fontos pillanat. Szóval őrizd meg. Mindig!-öleltem magamhoz a lehető legszorosabban azt a személyt akire az elmúlt években mindig számíthattam. -Na de ebből elég.-pislogtam felfele.-Ez az esküvőm és nem a temetésem.-indultam el.-Egyenlőre!-nevettem fel. 

-Beteg vagy!-dobta utánam az első tárgyat ami a kezébe került, de azért nevetett.

 A templom előtt szorongattam a bátyám karját erőteljesen amikor meghallottam a bentről kiszűrődő zenét ami azt jelentette indulnunk kell. 

-Szeretlek Hannah! 

-Én is téged Jack!-mosolyogtam fel rá majd muszáj volt egyet rántania rajtam , hogy elinduljak. Ahogy beléptünk az ajtón minden idegességem elszállt. Ugyanis ott állt az az ember akit annyira de annyira szeretek. Engem nézett mosolyogva. És egy pillanatra láttam ahogy a szeméhez nyúl és letöröl egy könnycseppet. Akaratlanul is elvigyorodtam annak láttán , hogy mit hoztam ki belőle. Észrevette a vigyorom ezért fejét csóválva észrevehetetlenül nevetett. Mellé érve a lehető legszorosabban öleltem meg a bátyám és igyekeztem minden hálámat és szeretetemet belesűríteni az ölelésbe. Sikerült ugyanis viszonozta és majd megfulladtam majd elengedett és beállt a helyére ahogy én is. Mélyen a szemébe néztem annak a férfinak aki mellett úgy éreztem, hogy célba értem. A pap megkezdte a szertartást én meg végig ezalatt a szemébe néztem ahogy ő is. Mindennek a végén a pap kimondta azt amit igazán hallani akartam.

-Mostantól férj és feleség vagytok, megcsókolhatod a menyaszonyt! Rich megfogott a derekamnál fogva , magához húzva megcsókolt, úgy ,hogy majd bele szédültem majd elhajolva tőlem a fülembe súgott:

-Az enyém vagy Hannah Benson, örökre!-rögtön könnyek lepték el a szemem és a lehető legvékonyabb , leghalkabb hangon válaszoltam neki.

 -Örökké! 

A templomból kiérve millió virág , és tapsvihar fogadott. Minden barátom , a családom tagjai mosolyogva néztek minket én meg azt hittem még mindig Rich csókjának hatása alatt álltam mert szédültem. Felnézem rá, aggódva nézett rám. A barátaink, családjaink elhomályosodtak majd eltűntek. Végül pedig ő tűnt el.

LXXXI.rész

A késő reggeli órákban egyedül tartottam haza a fiúk lakásától. Ma náluk aludtam, ugyanis Rich megkért hogy tegyem teljesem szabaddá estére kettejüknek a lakást. Halkan közlekedtem a földszinten, gondolván hogy Hannah még alszik, de meglepetésemre határozott léptekkel és hatalmas vigyorral az arcán tartott felém és a nyakamba ugrott. Én csak mosolyogva megöleltem aztán egyből meg is értettem örömének okát. Ujján egy gyönyörű eljegyzési gyűrű díszelgett. 

-Rich megkérte a kezem!-ujjongott és mintha egy örömkönny is kicsordult volna a szeme sarkából.

-Úristen, gratulálok!- és egy adtam neki egy puszit. Ezt meg kell ünnepelnünk! Már szólok is a többieknek-vettem elő a telefonomat, és dobtam mindenkinek egy SMS-t. 

Csak a szűk baráti körünket hívtam meg, hiszen sosem voltunk igazán nagyon társasági emberek, és tényleg ők azok akik számítanak. Estére már el is készítettem mindent.Még így augusztusban is tombolt a meleg még este is, így inkább a kis kertünkben gyűltünk össze és ott beszélgettünk. Habár Hannah betegsége mindannyiunkban hagyott minden alkalommal némi keserűséget maga után, ilyen alkalmakkor igyekeztünk ezt figyelmen kívül hagyni. Lorenzo sütött nekünk igazi olasz pizzákat. Egyébként is imádom, amit ő készít de számomra ma sokkal hízelgőbbnek tűntek.

-Aztán majd óvatosan az asszonnyal, minden más lesz ha majd összeházasodtok-nevetett az olasz, miközben kihozott egy újabb pizzát, hisz körünkben ő volt az akinek már ebben volt tapasztalata. Nyilván viccnek szánta. 

- Én nem hiszek ebben a dologban- mondta Rich majd magához ölelte újdonsült menyasszonyát. Bridget, jól látom, hogy az ott kóla a kezedben. Hol marad az alkohol?- nevetett.

- Nem gondolom, hogy ennek az estének a piálásról kell szólnia- válaszoltam és mindenki furcsán pillantott rám. Tőlem nem ezt szokták meg, Hannah felvont szemöldökkel nézett rám, szinte már gyanakvó volt. A mellettem ülő barátom, Zayn sejthette, hogy mi van de ő is eléggé el volt képedve. Én kezdtem kínosan érezni magam ettől a sok pillantástól, és a lobogó tüzet kezdtem el bámulni. 

A fiúk késő este mentek haza, mi is fáradtak voltunk már. Szinte bedőltem az ágyba és úgy éreztem én innen másnap délig nem is kelek fel. Hajnaltájban erős rosszullét tört rám. Ránéztem az órámra, még csak háromnegyed öt volt. Úgy éreztem azonnal ki kell innen kelnem. Forgott velem az egész szoba. Miután valamennyire megtaláltam az egyensúlyom, kibotorkáltam a mosdóba, és ott már az eddigi hányingeremet sem tudtam visszatartani. Kicsit összeszedtem magam, és visszamentem aludni, bár ezek után nem igazán sikerült. Másnap kócosan, kábán baktattam le a konyhába. Betettem magamnak főni egy kávét, de amikor elkészült és töltöttem magamnak, alig bírtam ránézni, ismét felkavarta a gyomrom, ezért csak álmosan ültem az asztalnál kezemben a kávémmal.

- Minden rendben? Hajnalban nem úgy tűnt- kérdezte barátnőm aki éppen a reggeli gyógyszereit vette be.

-Persze- néztem rá- csak megártott tegnap a sok pizza. Viszont- tértem a lényegre-ma leszervezzük az esküvődet. Legalábbis sok mindent terveztem mára.

-Bridg ez nagyon édes tőled de ha ilyen állapotban vagy, ne induljunk el...-aggódott.

-Ugyan, jól vagyok- legyintettem. Nem bírtam állni barátnőm aggódó tekintetét, és inkább felálltam és visszamentem a szobámba.

-Van egy ismerősöm, aki rendezvényszervező és nagyon szép esküvőket szokott csinálni-mondtam, miközben egy étterem felé sétáltunk

- Gyönyörű munkái vannak, imádni fogod. Természetesen nem csak itt tarthatod, bárhol máshol leszervezi.

-Sziasztok, gyertek be- köszöntött minket Hayden, a szervező, majd beljebb invitált, hogy nyugodtan tudjunk beszélgetni. Miután megegyeztünk a helyszín koncepciójában, elénk rakott néhány képet. Barátnőm részletesen leírta elképzeléseit.Kültéri esküvőben egyeztünk meg, egy tónál fogjuk tartani. Igazán szolid színeket választott, inkább a drappfehér és hasonló árnyalatok domináltam. Miután megegyeztünk a helyszínben és az árban majd elindultunk a belváros felé. 

- Hannah, nekem hatalmas megtiszteltetés hogy felkértél engem a koszorúslányodnak és a tanúdnak is-fordultam felé-ezért szeretném megköszönni ezt azzal, hogy te választhatod ki a ruhámat. Hiszen ez a te nagy napod, és nem szeretnék önző lenni, hogy magamnak választok. Na meg persze bízom az ízlésedben is- nevettem el magam.

-Olyan édes vagy Bridg- ölelt meg. Több ruhaboltot is végigjártunk, több ruhát is felpróbáltam de valahogy egyik sem lett az igazi. Fáradtan mentünk be az utolsó boltba is, és már minden reményünk szertefoszlott, hogy mi találunk egy nekünk tetsző ruhát. Kicsit kétkedve próbáltam fel már én is az utolsó darabot. Megmondom őszintén, nem bíztam abban, hogy ez jó lesz, mégis én és Hannah is egyből beleszeretett ebbe, amikor felpróbáltam Egy gyönyörű, fényes, selyem anyagú pánt nélküli  nude színű ruhát választottunk, amelynek a szoknya része egészen földig ért és egy egyáltalán nem kihívó felvágás volt rajta. Még elintéztünk néhány apróságot, rendeltünk csokrot, elkészítettük a meghívókat és ehhez hasonló dolgokkal foglalkoztunk, majd hazamentünk.

-Holnapra gondoltam a menyasszonyi ruhát- mondtam mikor már hazaértünk-Hisz arra nem elég egy fél nap.

-Rendben, akkor én most átmegyek Richhez-lépett ki az ajtón barátnőm, én pedig egyedül maradtam. Bekapcsoltam a laptopomat hogy folytathassam a kedvenc sorozatomat, készítettem magamnak egy bögre forró teát- magam sem tudom miért, de a melegben most ez esett jól, és nem kívántam mást annak ellenére hogy soha nem tartozott a kedvenceim közé. Vittem be magamnak egy kis nasit is, majd elhelyezkedtem az ágyamon. Már be is esteledett, mire az évad végére értem, amikor ismét egy szörnyű rosszullét tört rám. Fájt a hasam, zúgott a fejem, és mindent homályosnak láttam. Próbáltam megállni a lábamon, de ez csak rosszabb lett. Leültem, hátha kicsit rendbe jövök. Ahogy ott ültem, hirtelen összeállt a fejemben a kép és beugrott egy lehetséges ok, hogy miért produkálok ilyen tüneteket. Összeszedtem magam, és elmentem a legközelebbi ügyeletes gyógyszertárba. Vettem egy terhességi tesztet, és miután megbizonyosodtam róla, hogy senki nincs otthon rajtam kívül, elvégeztem és magam sem tudtam hogy aggódjak vagy örüljek az eredmény miatt. Számítottam rá, viszont ez annyira hirtelen és gyorsan jött, hogy elbizonytalanodtam abban, hogy én képes vagyok erre. Egyenlőre titokban akarom tartani az egészet, hiszen még nekem is idő kell ahhoz, hogy befogadhassam ez az információt. Viszont ahogy kiléptem a folyosóra Hannah már ott várt engem, és magyarázatot várt, mert már ő is rájött mindenre.

LXXX. rész

Pár hónap telt el azóta , hogy kiderült ,hogy beteg vagyok.  Azóta a srácok azon vannak , hogy jobbá tegyék a napjaimat ami valamilyen szinten sikerül is. Ami engem illet elfogadtam a sorsom. Felkészültem a legroszabbra is. Ami jelenleg foglalkoztat , hogy addig éljek amíg csak lehet és minél több időt töltsek azokkal akiket szeretek. Igyekszem jókedvűnek lenni , mert nem szeretném , hogy Bridgeték összetörve lássanak , ők meg pont így vannak velem. Nem mutatják de tudom , hogy hogyan éreznek. Most már egyre többször érzem magam rosszul, mindig gyengének érzem magam de az tartja bennem a erőt , hogy ők vannak nekem.

Kora reggel ébredtem Rich oldalán. Felültem az ágy szélére és mosolyogva néztem a mellettem fekvő Richet. Könnyek szöktek a szemembe ami mostanában gyakran előfordul. Rich mocorogni kezdett így gyorsan letöröltem a könnyeimet nehogy meglássa , majd fölé hajolva adtam neki egy puszit. 

-Jó reggelt napsugár!-köszöntött álmosan.

-Szia! Fel kellene kelleni, ma dolgozol. 

-Tudom , tudom! - nyújtózott, majd kipattant az ágyból. Én lementem , hogy kávét csináljak neki. Elindítottam a gépet majd bevettem a reggeli gyógyszereimet amikor kopogott valaki. Az ajtóhoz siettem és egy elég nagy meglepetés fogadott az ajtó túl oldalán. Niall állt velem szemben és a többiek. Az utóbbi hónapokban keveset találkoztam velük. Mind elfoglaltak voltunk. 

-Hannahbana!-ölelt szorosan magához Loui .

-Sziasztok! Gyertek be! - engedtem utat nekik majd mindegyikőjüket megöleltem. Leültünk a nappaliba és hírtelen kínos csend lepte be a helységet.

-Khm..-köszörülte meg a torkát Zayn.-Szólok Bridgnek , hogy itt vagyunk. Mi bólintottunk. Egy kis gondolkodás után én törtem meg a csendet.

-Hónapok óta tudjuk már srácok..Lehetne , hogy nem néztek rám ennyire sajnálkozva?-néztem körbe.- Inkább meséljetek..Mi újság? 

-Nehéz arról beszélni , hogy mi újság Hannah. Ez...ez..-csuklott el Harry hangja.- annyira nem fair.  

-Tudom , de egy dologra rájöttem az elmúlt hónapokban. Hogy, minden időmet ki kell használnom. Szóval legyen elég abból , hogy ülünk és szomorkodunk. Szeretlek titeket srácok. Örülök , hogy van időnk együtt lenni most, úgyhogy töltsük jól oké?-mosolyogtam körbe . Mind visszamosolyogtak rám és bólintottak. Attól kezdve szó sem esett a betegségemről. Egymás szavába vágva beszélgettünk , meséltünk egymásnak lényegtelen dolgokról de számomra megnyugtató volt. Időközben lejöttek Bridgeték is , nem sokkal később Rich is megérkezett. 

-Sziasztok!-biccentett a többieknek.- A bátyád még alszik , nem költöttem fel tegnap sokáig dolgozott..

-Jól tetted. Had pihenjen. -mosolyogtam rá.- Mész?-néztem rá szomorúan. Tudtam , hogy csak dolgozni de minden nélküle töltött pillanat fizikai fájdalmat okozott. 

-Igen. Vigyázz magadra! Ha van kedved később sétálj be. Kell a levegő!- csókolt meg röviden , tekintettel a többiekre. Óvatosan Niallre nézett majd vissza rám. -Szeretlek.-suttogta.-

Én is téged! - mosolygott majd elment.

Pár óra múlva a fiuk indulni készültek.Egy kivételével . Ugyanis Niall maradt. Beszélgetni szeretett volna kettesben.

-Találkozunk hamarosan Hannah!-öleltek meg majd elmentek.

-Nos, miről szeretnél beszélgetni Niall? -ültem le vele szemben a kanapéra.

-Arról , hogy hogyan érzed magad...igazából..-mosolyodott el félénken.

-Jól!-erre ő felnevetett.-Nem Niall tényleg jól. Megbékéltem ezzel az egésszel. Bármi történjen most már elfogadom. Hisz itt van nekem a bátyám, Bridget meg Rich. És ti is!-mosolyogtam rá.-És ez boldoggá tesz. Tény , hogy hosszabb ideig szerettem volna élvezni a társaságotokat de ez így alakult..-nevettem fel.-Csak azt szeretném , hogy ne sajnáljon senki. Normális életet szeretnék élni amíg csak lehet.

Niall hosszú percekig csak nézett rám, végül megszólalt.

-Örülök, hogy pozitívan állsz hozzá. A sors kegyetlen. Pont téged Hannah...pont téged.-nevetett fel keserűen.-Csak tudni akartam , hogy vagy lelkiekben.

-Jól!-jelentettem ki határozottan. 

-És Hannah..Tudd , hogy minden esetben számíthatsz rám. És amíg lehet itt vagyok, vagyunk melletted!

-Tudom Niall, köszönöm! Mi a helyzet Daisyvel?

-Öhm minden oké. Megvagyunk.-vonta meg a vállát.-Richel úgy látom minden tökéletes. Örülök, hogy vigyáz rád.

Nem válaszoltam csak elmosolyodtam.

-Na jó. Én megyek.-állt fel én meg kikísértem az ajtóhoz.

-Tudod Hannah, az borzasztóan fáj , hogy kétszer kell elveszítenem téged.-nézett rám csillogó szemekkel.

-Köszönök mindent Niall!-mosolyogtam rá majd megöleltem.

Később felöltöztem és bementem Richez az étterembe.

-Hey!-hajoltam át a pulton és adtam egy puszit neki.

-Szia szépségem!-mosolygott rám kedvesen.

-Oh nocsak. Milyen boldog valaki. Mégis rámászol más pasijára-hallottam meg Daisy rikácsoló hangját a hátamban.
-Mit keresel itt? -ugrott elém Rich.
-A kis barátnőd ma kettesben beszélgetett az ÉN barátommal!
-Te nem vagy normális Daisy!Niallel barátok vagyunk!-csattantam fel idegesen.
-Óh persze! Átvered őt, majd összejössz Richel de azért igényt tartasz rá is!Kihasználsz mindenkit! Sajnáltatod magad mert beteg vagy, mindenkit magadnak akarsz! Azért mert nemsokára meghalsz nem kell , hogy körülötted forogjon a világ!-ordította.

-Nem szégyelled magad?! Ebből elég! Takarodj innen meg ne lássalak itt még egyszer!-kiáltott rá Rich idegesen. Mondani szerettem volna valamit de abban a pillanatban nem bírtam a lábamon állni.

-Felidegesítette magát , valószínű emiatt lett rosszul . - hallottam egy ismerős hangot.-Felébredt.
-Hannah, hogy érzi magát?-kérdezte az orvosom.Kórházban voltam. Újra.
-Öhm...tűrhetően..-ültem fentebb az ágyban.
-Hannah nézze..az ön állapotában kerülni kell minden olyan tényezőt...jelen esetben személyt..-húzta el a száját.- ami felizgathatja...Most nem kell benn maradnia, nem sokára haza mehet de vigyázzon magára!-mosolygott rám majd kiment.Rich leült mellém és megfogta a kezem.
-Megijedtem Hannah!-nézett rám könnyes szemmel.
-Szeretlek! Minden oké..csak amiket mondott. Niall csak aggódott. Arról beszéltünk , hogy hogyan dolgozom fel ezt az egészet..Semmi másról. Mond Rich ez téged is zavar?
-Dehogy Hannah! Elfogadom , hogy Niall része az életednek és egy szavát se vedd komolyan Diasynek. Ha nem lány lett volna biztos , hogy megütöm!-szorította meg a kezem idegesen én meg felnevettem.

Nemsokára elindultunk haza Richel. Alig vártam, hogy otthon beszélhessek Bridgettel. De amikor haza értünk sem Bridget , sem Jack otthon nem volt otthon. Helyettük rengeteg gyertya és rózsa fogadott. Tátott szájjal néztem körbe és amin még jobban meglepődtem az az volt, hogy amikor vissza fordultam Richhez letérdelve pillantottam meg.Kezében egy gyönyörű gyűrű. Könnyes szemmel nézett rám én meg megszólalni sem tudtam.
-Hannah Benson, leszel a feleségem?-kérdezte én meg sírni kezdtem.
-Rich...Nem gondolhatod komolyan..Én..-zokogtam.
-Tudom mire gondolsz Hannah. De nem érdekel meddig leszel a feleségem.De azt akarom , hogy úgy töltsd a hátra lévő időt, hogy a férjed vagyok. Nagyon szeretlek Hannah! Nos?-mosolyodott el. Abban a pillanatban úgy éreztem , hogy ennél jobban nem lehet jobban szeretni valakit.Elakart venni. Midentől függetlenül.
-IGEN!!-sikítottam, ő meg felállt , felkapott a levegőbe és úgy ölelt magához.
Azt kívántam bárcsak soha ne érne véget ez a pillanat.

LXXIX.rész

- Hannah, nagyon megijesztesz, mi a baj? Mit mondott az orvos? -hajolt le Jack a földön magába roskadó, zokogó barátnőmhöz.

-Le..leukémiát diagnosztizáltak- nézett fel de látszott rajta, ha nem lennénk itt mindannyian, tovább sírna a padlón ülve.

-Ugyan, ma már egyre jobb esélyeik vannak, legtöbbjük képes legyőzni a betegséget és...-kezdtem.

-Már akinél időben diagnosztizálják- szakított félbe, és már nem is akartam folytatni a mondanivalómat. Csak néztem rá, pislogás nélkül és teljesen megsemmisülve. Abban a pillanatban azt kívántam, hogy legyen ez csak egy rossz álom és hamarosan felébredek.

 - Nézd- fogtam meg a kezét és segítettem neki felállni- ez még nem jelent semmit, nem tudni hogyan hat a szervezetedre a kezelés és lehet hogy sikerül felépülnöd.

- Menjünk- indult meg az ajtó felé, és nem is reagált arra, amit mondtam.

Otthon egy szót sem szóltunk egymáshoz, nem is kereste senki a másik társaságát. Ha nem volt szükséges, nem váltottunk egymással egy szót sem, de talán az lett volna fura, ha így teszünk. Viszont én a napok múlásával kezdtem beleőrülni a ránk telepedő depresszív hangulatra. 

- Nem akarsz ma elmenni valahova?- nyitottam be Hannah szobájába aki az érkezésemre csak felnézett a laptopjából és nem is igazán foglalkozott velem.

- Nem- válaszolt röviden, jelezve hogy ő most egyáltalán nem szeretne beszélgetni.

- Ne így állj hozzá. Annyira rossz téged így látni.

-Hamarosan már így se fogsz- dünnyögte.

- Na jó, ezt ne mondd! Minden a hozzáállásodon múlik. Ha most magadba roskadsz és azt mondod hogy le fog győzni téged a betegség, akkor az fog bekövetkezni és gondolom nem szeretnéd...és én sem- sóhajtottam fel szomorúan

- Nincs kedvem semmihez.

- Nézd Hannah, olyan programot szervezünk neked, amilyet csak akarsz, de ne legyél ennyire magadba forduló mert ezzel csak rontasz a helyzeten- mondtam, majd inkább kimentem és írtam egy sms-t Richnek 

"Én mindent megpróbáltam, de egyik sem tetszik neki. Talán együtt kellene próbálkoznunk."

"Fél óra és átmegyek"-írt vissza rögtön.

Fél óra múlva Rich már valóban az ajtóban állt, én pedig lementem, hogy kinyissam neki az ajtót. 

- Na végre, hogy itt vagy. Már mindent bevetettem de semmi. Talán rád, vagy együttesen kettőnkre hallgat.

- Nem hagyhatjuk, hogy ezt csinálja, ezzel csak magának árt.

- Hidd el, én is ezt magyaráztam neki, de semmi. Mindent elutasít- álltunk meg a szobája ajtaja előtt, majd bementünk. Én már nem lepődtem meg azon, hogy Hannah-t nem igazán érinti meg bárkinek is a jelenléte de Rich keserű mosolyra húzta a száját és egy mélyet sóhajtott és leült az ágy szélére.

- Nem élheted ezt az önpusztító életmódot. Esélyt adsz arra, hogy a leukémia legyőzzön téged. Össze kell szedned magad, és el kell határoznod, hogy meggyógyulsz, másképp nem lehet. Tényleg bármit megteszünk, csak végre mozdulj ki.

-Menjünk el kempingezni és másszunk hegyet. Mindig is szerettem volna kipróbálni, és talán a nyugalom is jót tenne nekem.

- Ha így szeretnéd- néztünk egymásra Rich-csel. Felhívtuk a többieket és megbeszéltük hogy ezt a hétvégét a hegyekben töltjük. Másnap kora reggel álmosan, de el is indultunk. Mivel a hegy kempingezős részét csak gyalog lehetett megközelíteni, ezért egy fárasztó túra után tudtuk helyünket elfoglalni.

 -Megvagy?-néztem a barátnőmre, aki egy sziklán támaszkodva pihent meg és elég sápadnak tűnt.

 -Majd megyek utánatok, menjetek csak-intett, de én megráztam a fejem.

-Nem, biztos nem hagyunk itt egyedül- jött oda Rich, majd megölelte és adott egy puszit a homlokára.

Miután Hannah magához tért, folytattuk utunkat. A nap további részét a sátrak felállításával töltöttük, vacsora előtt pedig még kimentünk egy rövidebb túrára a fenyvesbe. Mindenkinek jót tett a levegőváltozás, a rossz kedv elvonulni látszott. 

-Rich, kimegyek egy kicsit, addig nagy kérés lenne ha figyelnél rá?

-Dehogy- mosolygott rám, én pedig hálásan pillantottam rá. Megfordultam és kimentem a park bejáratához, és megfogtam Zayn kezét és elindultunk az erdős ösvényen.

-Próbálom magam erősnek és pozitívnak tűnni, de mégis ott van bennem az a sötét gondolat,hogy semmi sem biztos- néztem rá.

-Nem csak az kell, hogy ő bízzon benne, hanem te is- válaszolt, miközben egyre beljebb jutottunk az éjszakai erdőben. 

Most először tört el a mécses, nálam is. Annyira szépen indult minden közel egy évvel ezelőtt, nem hagyhatom hogy ilyen tragikus vége legyen.

-Ne sírj- simogatta a hajamat- ne gondolj ilyenekre. Miután megnyugodtam, tovább sétáltunk majd visszamentünk.

 Tisztában voltam vele, hogy van valami, aminek Hannah még nagyon örülne. Így miután hazamentünk, leültem a laptopomhoz, és foglaltam kettőnket két repülőjegyet Peruba. Másnap a reggelinél fel is hoztam az ötletet.

- Még mindig nagyon szeretnéd látni a Machu Pichu-t?

- Bridg, ha elintézted, én... 

-Foglaltam magunkat két jegyet, egy hét múlva indulunk Peruba.

-Imádlak- ugrott a nyakamba, én pedig felnevettem és megöleltem.

***

Egy hét múlva már a repülőtéren várakoztunk a járatunkra. Egy nagyon hosszú út várt ránk, amit nagyrészt alvással töltöttünk. Elfoglaltuk a szállásunkat és elindultunk a Machu Pichuhoz, ahol természetesen nagyon sok képet készítettünk.

-Van még egy meglepetésem- szólaltam meg.

- És mi az? -pillantott rám kíváncsian, én pedig csak megragadtam a kezét és húztam magam után. Mikor meglátta, hogy egy olyan helyre érünk, ahol bungjee jumpingozásra van lehetőségünk, egyből felcsillant a szeme.

 -Úgy imádom, hogy ennyire ismersz- ölelt meg. Igazán ijesztő volt egy kötélen lógni több száz méter magasban, de én is mindig ki akartam próbálni ezt.

 Amikor hazamentünk, még mindig terveztem olyan dolgokat, amit tudom, hogy mindig is ki akart próbálni.

 -Öltözz fel, ma elmegyünk bulizni- rontottam be a szobájába, de Hannah kérdőn nézett rám-De ezt mindig be akartam tépni-vettem elő a zsebemből a zacskóba csomagolt füvet.

-Bridget, te ezt honnan szerezted?- kérdezte ledöbbenve.

-Vannak ismerőseim- húztam hatalmas vigyorra a számat majd nekiálltunk feltekerni a füves cigiket. Felvettük a még Peruban vett drága butikban vett ruháinkat és másfél óra múlva teljesen betépve indulunk el, a jókedvünk bőven megvolt és kissé bizonytalanul állva vártuk h beengedjenek minket a bárba. Úgy éreztük magunkat mint a Magic Mikeban, főleg akkor mikor egy izmos, igazán jóképű srác lépett oda hozzánk egy üveg Jägermaisterrel és Jack Danielsszel a kezében. Én mind a kettőből megittam egy pohárral, Hannah inkább visszautasította.

- Úgy látom sikerült igazán felkészülnötök erre a bulira, ami a jó kedvetek illeti- mosolygott ránk, közben pedig ledobta a fehér atlétáját, amin már keresztül szépen látszott a kidolgozott felsőteste. Tátott szájjal néztük, ahogy néhol felettünk megállva a csípőjét tekerve táncol és egyre kevesebb ruha volt rajta. Én hajnalra igencsak becsíptem, a barátnőm hozzánk képes sokkal józanabb volt. Amikor úgy érezte, ide mennünk, megfogta a karomat és kirángatott én meg kissé bizonytalan lépésekkel mentem utána.

- Hannah Benson, Bridget Gilbert?- állított meg egy rendőr a bejáratnál.

-Igen, biztos úr. Maga is kér?- emeltem fel a kezemben a whiskys üveget.

- Nem, köszönöm- utasította vissza- Tudomásunkra jutott, hogy maguk illegális kábítószereket használnak. Jöjjenek velem. Mi készségesen követtük, és betuszkolt minket egy rendőrautóba. Így történt, hogy egy teljes napot a rendőrőrs zárkájában töltöttünk. Jack és Rich közbenjárásának köszönhetően kijöhettünk. A fiúk fejüket csóválva vezettek ki minket de mi egyáltalán nem bántunk.

Ezután mind a ketten hazalátogattunk szüleinkhez, utána pedig éltük tovább az életünket és próbáltunk megfeledkezni Hannah betegségéről. Egyre kevesebbszer jutott eszünkbe, de sajnos valós volt a probléma.

LXXVIII.rész

Reggel hat óra volt amikor felébredtem.Iszonyatosan fájt a fejem már megint. Az utóbbi időben egyre gyakrabban. Kimásztam az ágyból és a tükörhöz sétáltam. Nem tudom , hogy a hajnali gyér fény, vagy a valóságot láttam a tükörben , de borzalmasan néztem ki. Soványnak és sápadtnak láttam magam. Vállat vontam és kisétáltam a szobámból a fáradságra fogtam mindent. Ahogy lefele lépkedtem a lépcsőn éreztem , hogy minden egyes csontomban egyszerre sajdul bele a fájdalom.
-Jézusom Hannah. Walking Dead forgatásra készülsz? Mi a fene van veled?-nézett rám Jack , miközben kávét készített nekem és persze magának.
-Semmi gond, egy kicsit lustább vagyok a megszokottnál mostanában.-öleltem meg a bátyám.-Köszönöm a kávét.
-Akkor sem tetszik ez nekem. El kellene mennünk dokihoz.Amúgy szívesen.
-Nem kell doki. Majd kicsattanok.-vigyorodtam el de persze közel sem ezt éreztem. Az egyetlen dolog amit éreztem az az volt , hogy aludni akarok. Aludni mert fáradt vagyok és mert egyszerűen borzasztó gyenge.A gondolataimból Niall Horan hangja zökkentett ki.
-A fenébe le kéne cserélnem a csengőhangom.-nevettem és elővéve a telefonom felvettem.-Sziiaa!-köszöntem Richnek.
-Szia édes , álmos vagy? Mert ha nem átmennék  hozzád. Mert ma a bátyád dolgozik és remélem fel van ébredve!-mondta kicsit hangosabban remélve , hogy Jack a közelben van és hallja amit mond. Jack nevetett egyet majd a homlokomat megpuszilva indult volna de felvont szemöldökkel nézett rám.
-Te lángolsz.
-Nem érzek füstöt.-vigyorogtam.
-Nem vagy vicces Hannah, pihenj és mond meg a munkakerülő barátodnak hozzon valami gyógyszert.-mondta majd elment , hallottam ahogy az autóval kiáll a ház elől majd elhajt.Én még beszélgettem kicsit Richel majd leraktam , hogy indulhasson.Elindultam vissza az utóbbi időben kedvencemmé vált helyre, az ágyamba de szédülni kezdtem. Megkapaszkodtam a lépcső korlátjában és egy erőt nyújtó "mindjárt ott vagyok" gondolattal magabiztosan indultam el. Amint befeküdtem az ágyba és jól betakaróztam írtam egy smst Richnek , hogy az ajtó nyitva jöjjön fel mert nem akarok felállni. Szegény az utóbbi időben elég sokszor aggódott értem. Szerinte fogytam és valami baj van velem . Amiről én is tudtam.De nem tulajdonítottam neki jelentőséget. Egyszerű fertőzésre gondoltam amiből kigyógyulok ha kellően sokat fekszem az ágyban és sorozatot nézek , na meg persze néha beveszek valami gyógyszert.
-Jöhetek?-kukucskált be Rich az ajtómon kezében valami gyógyszerekkel , a kedvenc teámmal.
-Igen!- mosolyodtam el rögtön és szorosan magamhoz öleltem.
-Kiöntöd a teád, inkább vedd el aztán ölelkezünk- így elengedtem és úgy tettem ahogy mondta.Minden nap találkozunk de mindig borzalmasan hiányzik. Úgy érzem megtaláltam azt az embert akire szükségem van. Niall és én beszélünk néha , -úgy tudom még mindig jóban van Daisy-vel ami egy cseppet sem zavart. Boldog voltam Richel és nekem ez számított.
Bevettem a gyógyszereket és megittam a teám majd elkezdtünk nézni egy filmet. Richet szorosan átölelve figyeltem a laptomom gyengén világító képernyőét amikor újabb szédülés tört rám. Felültem egy picit abban reménykedve , hogy talán elmúlik. De nem múlt el. Rich a homlokomra tette a kezét.
-Hannah még mindig forró vagy!-válaszolni már nem tudtam Richnek mert minden elsötétült.


                                                                                 
Halk beszélgetésre ébredtem egy fehér, komor szobában. Tudtam , hogy hol vagyok . De elképzelésem sem volt , hogy mit keresek itt. Körülnéztem és Rich meg Jack állt az ágy mellett és amint észrevették , hogy figyelem őket abba hagyták a beszélgetést.
-Mi történt?
-Elájultál, Rich behozott és felhívott engem meg Bridgetet is. Nem tudjuk , hogy mi van veled, az orvosok várják , hogy magadhoz térj,nemsoká megvizsgálnak- közölte Jack.
-Remek..-sóhajtottam.
-Mindjárt jövök , szólok valakinek , hogy felébredtél- mondta Jack majd kiment. Rich leült mellém , megfogta a kezem és perceken át csak nézett engem.
-Ne már. Iszonyatosan ronda lehetek ebben a megvilágításban- nevettem fel erőtlenül.Erre se mondott pillanatokig semmit.
-Szeretlek!-mondta ki a kapcsolatunk során csupán másodszor. Mióta elsőnek közölte az érzéseit nem mondta. Éreztem és igyekezett is azért , hogy érezzem , de nem mondta.
-Én is téged Rich !-mosolyodtam el és  azt vártam , hogy ő is ezt teszi de nem. Csak bámult rám aggodalommal a szemeiben. Eddig nem is aggódtam igazán , de látva , hogy Richet valami nagyon aggasztja valami borzalmas érzés tört rám.



   Két hét telt el azóta , hogy  kórházba kerültem.Ma egy hete engedtek haza mondván , hogy míg a vizsgálatok eredményei nincsenek kész , nincs mit tennünk és azóta semmi súlyosabb nem történt. Étvágyam még mindig nincs , még mindig fáradtnak és erőtlennek érzem magam de nem volt értelme ott maradnom. Vér- , csontvelő mintát vettek , emellett ezernyi vizsgálaton estem át, köztük genetikai vizsgálaton is. Az orvosok titokzatosak voltak , folyamatosan azt hajtogatták , hogy míg ők sem tudnak biztosan nem akarnak megijeszteni. Őszintén szólva pont ez volt ami megijesztett. Bridget egy nappal ért haza azelőtt , hogy haza engedtek .Azóta ő is és a fiúk is folyamatosan velem vannak. Beleértve benne Niallt és a többieket is. És bár nem mondják , aggódnak. Én meg iszonyatosan féltem. Fogalmam sem volt , hogy mégis mi a fene lehet velem. Az elmúlt két hétben Rich szinte egy percre sem hagyott magamra. Lesi minden mondatom és szinte már görcsösen segíteni akar mindenben. Értékeltem amit értem tesz de egy kicsit zavart , hogy úgy bánik velem mintha beteg lennék.a baj az , hogy talán tényleg az vagyok de nem akartam arra gondolni , hogy talán mégis valami komoly dolog történik.

    -Szóval milyen volt New York?-kérdeztem a barátnőm miközben sétáltunk egyet a közeli parkban. Majdnem egy egész teljes napjába telt kiszednie a házból.
-Jó volt , de aggódtam érted.-nézett rám komolyan.
-Még itt vagyok.-nevettem.-Nincs semmi, jól vagyok és jól leszek. És meglátod majd , hogy amint meglesznek az eredmények lejár ez az egész és végre minden megy tovább a régi kerékvágásban. Amint ezt kimondtam a telefonom megcsörrent és amikor elővettem a bőrdzsekim zsebéből az orvosom nevét láttam meg a kijelzőn. A lábam a földbe gyökerezett és pillanatokig csak bámultam a telefonom képernyőjét míg végre felvettem.
-Igen?-szólaltam bele remegő hangon.
-Hannah Benson?-halottam meg az orvos hangját a vonal másik végén.
-Igen , én vagyok-mondtam most már kicsit határozottabban.
-Megvannak az eredmények szeretném ha bejönne és elbeszélgetnénk kicsit.
-Rendben de valami gond van?-ijedtem meg azonnal.
-Mindent elmondunk amint itt lesz.
-Értem akkor máris ott vagyok.-mondtam majd letettem a telefont. Bridget valószínű mindent hallott és egyszerűen nem volt erőm rá nézni. Baj van. Tudtam és ő is tudta.


Négyen mentünk be a kórházba.Én , Rich , Jack és Bridget. Csupán ketten mehettünk be az orvoshoz. Én és még valaki. Ami nem volt fair mert egy esetleges probléma esetén mindegyikőjükre szükségem lett volna. Rájuk néztem majd megakadt a tekintetem Bridgeten. A fiúk mindketten megértően bólogattak. Tudták , hogy Bridgettel szeretnék bemenni. Jack szorosan magához ölelt . Rich megragadta a tarkóm és lágyan megcsókolt, majd a homlokát az enyémnek nyomva elmosolyodott.
-Minden rendben lesz Hannahbana!Ezután megfogtam Bridget kezét és megszorítottam , biztatóan rám mosolygott és bementünk. Leültünk a dokival szembeni székekre és vártunk.

-Nos Hannah.Nincsennek jó híreim.Krónikus mieloid leukémiát diagnosztizáltunk. -ennél  mondatnál kezdtek folyni a könnyeim de egy szót sem szóltam- A betegség oka genetikai, öröklődik. Egyszerűen elmondva a betegség azt jelenti , hogy olyan sejtek kezdenek osztódni , amelyek a fehérvérsejtek képződésének egyik "vonalához" . a meloid vonalhoz kapcsolódnak. A csontvelő éretlen mieloid sejtjeiből származó fehérvérsejtek túlszaporodása a krónikus mileoid leukémia.Ez a betegség gyógyítható de 3 fázisból áll , az első fázis általában tünetmentes. Az Ön betegsége ennél előrehaladottabb. A második fázisban van , de sajnos túl későn lett észre véve így a betegség könnyen tovább léphet a harmadik fázisba amiben viszont ha a CML nem reagál a terápiára a hátra lévő időt már hónapokban kell számolnunk. Egyenlőre nem kemoterépiával vagy csontvelő átültetéssel probálkozunk hanem célzott terápiával. Ez abból áll , hogy ezek a bizonyos készítmények közvetlen a hibás géntermékekre hatnak. Nagyon sajnálom. Mindent megteszünk , hogy helyrehozzuk de készüljön fel a legrosszabbra is. A kezelés lefolyása alatt nem kell végig a kórházban tartózkodnia, de jelenleg itt kell lennie pár napig , míg mindent előkészítünk , vár még magéra néhány vizsgálat , most menjenek haza és szedjen össze mindent amire szüksége lesz.-fejezte be a mondani valóját én meg csak bólintottam egyet és azonnal elhagytam a termet. Bridget rögtön utánam szaladt. Amint kiértem a földre rogytam és csak sírtam. Megállás nélkül.  A többiek körbe álltak , kérdezősködtek de nem tudtam megszólalni. Ott és akkor teljesen összetörtem.

LXXVII.rész

LXXVII.RÉSZ

- Hát..-kezdtem idegesen- Úgy volt, hogy miután megtudtam, hogy Zayn elutazik, nagyon ideges voltam,de te nem voltál itthon, és nem tudtam kihez fordulni, ezért bementem az étterembe, és csak őt találtam ott. Megkérdezte mi baj, én pedig elmeséltem neki mindent. Végighallgatott, megvigasztalt, és valahogy megtörtént. Nem számít egyikünknek sem, elfelejtjük, megbeszéltük- fejeztem be.

- Hát, értem. De miért nem mondtad el?- kérdezte barátnőm.

- Nem tudom, úgy voltam vele, hogy erről amúgy sem akarok beszélni. Na de mindegy, már tudod. Bár nem így akartam, hogy megtudd- nevettem fel kínosan.

- Mindegy. Nyugi, minden rendben lesz- ölelt meg, én pedig csak sóhajtottam.

*****

Másnap reggel fáradtan és nem túl kipihenten ébredtem, ugyanis éjszaka semmit sem aludtam, a tegnapi nap történései jártak folyamatosan a fejemben és kattogott az agyam, és már hajnalodott, mire sikerült álomba szenderülnöm.

Lementem a többiekhez, akik még akkor fogyasztották el a reggelijüket. Köszöntem nekik, és én is csatlakoztam hozzájuk.
Unottan bámultam a laptopom képernyőjét, és próbáltam lekötni magam valamivel, amikor megcsörrent a telefonom, és Harry neve villogott a képernyőn. Kicsit meglepődtem, ő nagyon ritkán keres, csak akkor ha nagyon fontos.
- Igen?- szóltam bele.
- Szia Bri, beszélhetnénk?
- Mondjad.
- Úgy értem személyesen- hangja nagyon komoly volt.
- Ja persze- bólintottam- Hol?
- Egy fél óra múlva a parkban- mondta, én pedig beleegyeztem, és letettem. A tükörbe néztem, és szörnyen megijedtem. Mintha nem is egy ember nézett volna vissza rám. A hajam kócos volt és rendezetlen, szénakazalként állt a fejemen, a szemem alatt óriási, sötét, lila karikák húzódtak, a bőröm pedig nyúzott volt és élettelen. Rögtön a fürdőszoba felé vettem az irányt, és embert varázsoltam magamból, plusz feldobtam egy laza sminket, majd felöltöztem. Egy magas derekú farmert vettem fel, fehér, egyszerű pólót, a hajamat pedig felköltöttem, és elköszöntem a többiektől.
Már egy legalább 20 perce várakoztam göndör barátomra, aki még sehol sem volt. Oldalra pillantottam és Zaynt láttam meg, felém közeledett.
- Szia- túrt a hajába idegesen, én meg csak felvont szemöldökkel bámultam rá- az igazság az, hogy én szerettem volna veled találkozni, hogy megbeszéljük a tegnap történteket.
- Hallgatlak.
- Szerettem volna elmondani, de nem volt időm és lehetőségem, akkor pedig nem tudtam hogyan tegyem- magyarázkodott, de én továbbra sem szóltam egy szót sem- Megoldható lett volna, hogy jössz, de a saját érdekedben nem akartam, hogy velem gyere...
- Honnan szedted ezt a sablonszöveget?- motyogtam magam elé meredve.
- Megengeded, hogy befejezzem? -vonta fel a szemöldökét, én pedig bólintottam.

- De Harry rábeszélt, hogy vigyelek magammal, mert még úgyis megoldható lett volna.

- Oké- bólintottam.

-Ennyi?

- Igen. Mit vársz még?

- Nem örülsz?

- Talán - fontam keresztbe a karomat a mellkasom előtt, és hátat fordítottam neki, és közben vigyorogtam mint a vadalma.

- Bridget, ismerlek, és nem vágsz át. Tudom, hogy rohadtul örülsz neki, csak makacs vagy, és nem mutatod ki, s még mindig a sértődöttet játszod- mondta, én pedig megfordultam, és szorosan magamhoz ölelt, ő pedig egy finom puszit adott a nyakamra.

- Holnap korán indul a gép, mert 8 órás az út. Elétek megyek, 7-re- vázolta a fel a dolgokat. Még beszélgettünk egy kicsit, aztán hazakísért.

Az egész délutánt pakolással töltöttem, és mivel két hétre megyünk, majdnem az egész szobámat belepakoltam a bőröndbe. Ennek eredményeképp nagy nehézségek árán, de sikerült levinnem a hatalmas bőröndömet az előszobába.

*****
Másnap reggel már fél hatkor talpon voltam, hogy elkészüljek időben. Felöltöztem, bedobáltam még néhány dolgot, plusz magamhoz vettem egy pulcsit, ha netán fáznék a repülőn. A fiúk, a barátnőm és a bátyja felajánlották, hogy kikísérnek minket a reptérre.
- Azért védekezzetek- motyogta Harry a fülembe, kissé hangosan, úgy, hogy a többiek is hallják, akik hangosan felnevettek. Én csak röhögve fejbe vágtam.
- Vigyázz magadra, és ne csinálj semmi hülyeséget. Két hét múlva jövök- értem oda Hannahhoz, majd szorosan megöleltem, és elköszöntünk mindenkitől.
A repülőn kényelmesen elhelyezkedtem, és az ablak felé fordítottam a fejem, és a felhőket néztem, amelyek gyönyörű színben pompáztak így reggel.

A hosszú út után fáradtan dőltem le a hotelszobánkba. Egy hatalmas ablak nézett a városra, a háttérben hatalmas felhőkarcolók nyúltak az ég felé. Azt hiszem ilyet még csak a filmekben láttam. Mindehez egy óriási terasz társult. Úgy egyeztünk meg, hogy kicsit relaxálunk, este pedig megnézzük a várost. Mivel itt még csak délelőtt volt. Sikerült teljesen kikapcsolódnom, és teljesen felpörögve indultam el New York belvárosába. Teljesen lenyűgözött ez a város, hihetetlen, mennyivel másabb, mint Európa. Teljesen feldobták az emeletesházak fényei, és megtöltődött a város élettel. Késő estig járkáltunk és szórakoztunk a városban, és természeten készítettünk néhány képet is.

-Annyira elfáradtam- dőltem le a hatalmas franciaágyra a szobánkban.
-Hát még én- mászott fölém- és egy csókot nyomott az ajkaimra- De legalább az egész délutánt veled tölthettem-mosolygott rám.
-Nagyon szeretlek- néztem a szemébe, és ismét egy csókban forrtunk össze. Ujjaimat puha és dús hajába vezettem, ő pedig a számról áttért a nyakamra, és ott kezdett elhalmozni finom puszikkal.
- Ne most...-suttogtam a szájába, majd eltoltam magamtól- Majd később-vigyorogtam rá, felálltam ágyról, és elindultam a fürdőbe, hogy vegyek egy zuhanyt, odafelé még visszanéztem a vállam felett, Zayn még mindig teljesen megsemmisülve nézett rám, majd elröhögte magát.
A zuhanyzóba belépve megnyitottam a csapot, és percekig hagytam, hogy csak égesse a bőrömet a forró víz. Kilépve, a vizes hajamat leengedtem, de nem szárítottam meg, hagytam vizesen a vállamra omlani. Kinyitottam az ajtót és barátommal találtan szembe magam.
-Még van egy befejeztlen ügyünk- morogta a fülembe, és választ sem hagyva száját az enyémre tapasztotta.
- És egy ideig az is marad- nyomtam egy puszit a szájára- menj zuhanyozz le-vigyorogtam.
Amíg Zayn benn állt a zuhany alatt, én a TV-t kapcsolgattam, meg felhívtam Hannaht. Később úgy döntöttem átveszem a pizsimet. Ledobtam magamról az elnyúlt atlétát, és fel akartam venni az alvós pólómat, amikor két erős kar fonódott a derekamra.
-Megjöttem- hallottam a hangját.
-Kész vagy? - kérdeztem tőle úgy, hogy meg sem fordultam.
- Igen, siettem ahogy tudtam- húzta végig mindkét kezét az oldalamon, amitől kirázott a hideg. Kezeit rákulcsolta az enyémre és az ágy felé indult, velem együtt

Másnap reggel felkelve az ablakból kinézve New York reggeli látképével találtam szembe magam. Oldalra pillantottam, ahol Zayn még békésen aludt mellettem. Magamra kaptam a takarómat, és kiültem a teraszra. A telefonomat nyomkodtam, amikor bejövő hívás jött a barátnőmtől. Fogtam a hívást, és a fülemhez emeltem a telefont, de nem Hannah hangját hallottam...